Početna Sadržaj Privatizacija Részvénybejegyzési jogot – mindenkinek!

Részvénybejegyzési jogot – mindenkinek!

743
0

Branko Dragaš, a Szerbiai Kisrészvényesek Egyesületének (UMA) elnöke a magánosításról szóló törvény módosítását követeli. Kezdeményezi, hogy hatvan napon belül, de legkésõbb az év végéig, minden szerbiai polgár, aki eddig nem kapott részvényeket, vagy csak részben valósította meg ezt a jogot – részvényeket jegyeztethessen be. Ennek a jognak a gyakorlati jelentõsége, hogy nem veszhet el a tulajdonos halála után sem, mert örökölhetõ.

– A 2001-ben meghozott privatizációs törvény értelmében ingyenes részvényeket csak a magánosítás befejezésétõl számított két év után lehet majd igényelni. Ez az idõpont viszont mindinkább eltolódik. Kezdetben a 2003-as, majd a 2005-ös, késõbb a 2007-es, s újabban a 2009-es évet emlegetik az ingyenes részvények bejegyzési idõpontjaként. Hosszú idõ, s megtörténhet, hogy idõs honfitársaink, akik régen nyugdíjba vonultak, a 2009-et már meg sem érik. Márpedig ilyen esetben a részvényekre irányuló jogosultságot elveszítenék az örökösök is. A törvény módosítását tehát ennek az igazságtalanságnak az orvoslása érdekében követeljük, jelentette ki Branko Dragaš a Magyar Szónak.

– A javasolt megoldással mi nem vetítjük elõre azt, hogy ki mennyi részvényt kap majd, sem azt, hogy egy-egy részvény mennyit fog érni, e kérdésekre a részvények elosztásának az idõpontjában kaphatunk majd választ, lehet, hogy éppen 2009-ben. A törvény módosítására vonatkozó kezdeményezés alátámasztásához 15 000 aláírás szükséges, ennyit pedig könnyûszerrel összegyûjtünk, tekintettel arra, hogy az UMA jelenleg mintegy 130 000 tagot számlál. Azt tervezzük, hogy legrövidebb idõn belül szórólapokat nyomtatunk, s így próbáljuk a polgárok figyelmét felhívni akciónkra, mondta Dragaš.

Az UMA elnöke kérdésünkre elmondta azt is, hogy a kisrészvényesek egyesülete eddig még nem lépett kapcsolatba a nyugdíjasok érdekszervezeteivel, de ezt feltétlenül megteszi, hisz leginkább ez a kategória érdekelt a javasolt újítások törvényes formában való elfogadásában. Hozzáfûzte, hogy a most érvényben levõ törvény igazságtalan, mert 4 millió ember az országban részvények nélkül maradt. Dragaš szerint a közvállatok dolgozói csak saját érdekeiket nézik, hisz még abban az esetben is, ha õk megkapják a cégek értékének a 15 százalékát, 3,5 millió polgár kimarad a részvényosztásból.

V. A.

Branko Dragaš: A 2001-ben meghozott privatizációs törvény értelmében ingyenes részvényeket csak a magánosítás befejezésétõl számított két év után lehet majd igényelni. Ez hosszú idõ, s megtörténhet, hogy a régen nyugdíjba vonult, idõs honfitársaink meg sem érik.

Magyar szo 2006. március 16., csütörtök